Colonix Program a DrNatura-tól
Képgaléria

Vásárlóink többsége tapasztalja, hogy meglehetősen furcsa dolgok hagyják el a testüket a Colonix Program végzése során. Ezek a jelenségek a program első 1-3 hetében kezdenek előfordulni, és akár egészen a harmadik hónapig is folytatódhatnak.
 
A különféle beszámolókat elolvasva Ön is tapasztalhatja, hogy nagyon sok ember hasonló dolgokat szokott látni a mellékhelyiségben. Hosszú, zsinórszerű, nyúlós dolgokat, különböző alakú és méretű élősködőket, melyek egészen változatos összetételben is elő szoktak fordulni.

"A halál, amely bennem lakozott"

Corey T., egy Colonix használónk, szintén nagy meglepetések közepette nézte végig, amint több, nagy méretű lerakódás hagyja el a bélrendszerét, annak ellenére, hogy még csak 27 éves! A kaland már a program első hete után megkezdődött. Corey nemcsak lejegyezte tisztítási tapasztalatait, hanem néhány meghökkentő képet is készített.
Olvassa el Corey hihetetlen történetét és tekintse meg az elképesztő képeket is. (Figyelem! Az alábbi képeket egyesek zavarónak, taszítónak, vagy egyenesen undorítónak találhatják. Még egy ok, hogy már ma elkezdje a szervezetéből eltávolítani az efféle lerakódásokat!)

colon cleanse"Ez az első elismerő vélemény, amire az életemből szántam némi időt, de ez a legkevesebb, amit megtehetek cserébe azért, hogy megmentették az életemet! 2005. április 1-e óta használom az Önök termékeit, és teljesen elborzadtam az eredményektől!!! először is, 27 éves vagyok és úgy vélem, hogy jó kondinak örvendek. Középiskolás koromban kiváló atléta voltam, és főiskolán is fociztam. Ugyanakkor néhány évre kicsit túlzásba vittem a bulizást és egy ideig fájdalomcsillapítóktól is függtem (amiről nem is tudtam, hogy székrekedést okoz). Amint teltek az évek észrevettem, hogy a WC-re járás egyre kevésbé volt kellemes élmény. Naponta egyszer-kétszer is mentem, de sosem éreztem úgy, hogy végeztem volna. Erőlködtem is, mert még mindig tele éreztem magam, és néha olyan erősen nyomtam, hogy vérzés állt elő. Ez meglehetősen zavart engem, úgyhogy orvoshoz mentem. Az orvos szerint bizonyosan aranyér volt, és ez gyakori jelenség (nagyjából egy olyan 27 évesnek tekintett, aki ránézésre teljesen egészségesnek tűnt, és azt mondta, hogy minden rendben). Már majdnem két hónapja csinálom a Colonix programot, és legszívesebben a doktor úr tudomására hoznám, hogy elég messze voltam az egészségestől!

A Colonix programra a Google-n való keresgélés során találtam rá, és MINDEN NAP HÁLÁT ADOK ISTENNEK, HOGY ÍGY TETTEM! Természetesen elsőre én is kételkedtem a dologban, de miután elolvastam a beszámolókat, nekem is ki kellett próbálnom. Nem volt semmi vesztenivalóm. De hogy ez mennyire nem volt igaz! Néhány olyan horrorisztikus dolgot "vesztettem" el, amit elképzelni is nehéz, ráadásul bizonyítékom is van rá! A biztonság kedvéért minden egyes alkalommal magammal vittem a fényképezőgépemet a WC-re, hátha valami furcsa dolog jön ki belőlem. Íme egy részletesebb leírás az eredményeimről.

Április 1-étől április 8-áig - Elkezdtem a programot és semmi különösebb változást nem tapasztaltam. Sőt, meglehetősen eldugulva és felduzzadva éreztem magam, de szerintem az csak a sok megivott víztől volt. Naponta 3-szor mentem székelni tisztességes eredménnyel, erőlködés nélkül.

Április 9-e - Szombat reggel felkeltem és egy fura alakú székletem volt. Másképp nézett ki, mint idáig bármi, ami kijött belőlem, úgyhogy további vizsgálatokat kellett eszközölnöm. Szereztem egy műanyag szerszámot és kicsit rácsaptam. Szétnyílt és úgy nézett ki, mint egy nagyobb béldarab. Felemeltem a műanyag szerszámmal, és biztos, hogy egy legalább 50cm hosszú, borzasztóan kinéző anyag volt az, ami valószínűleg éveken át volt a vastagbelem falához tapadva! Fogtam hát a fényképezőgépet, és elkészítettem az első képet a halálról, ami bennem lakozott.
 
Április 10-e - Több lerakódásszerű anyag jött ki belőlem. Méretben kissé nagyobbak voltak, és bugyrok is voltak rajtuk

Április 11-e - Valami olyasmi dolgot láttam, ami egy csomó féregnek tűnt!

Április 12-étől április 21-éig - Semmi extrém dolog nem jött ki belőlem. Csodásan éreztem magam! Nagyon hosszú ideje először éreztem magam belül üresnek. Észrevettem, hogy a hasam jobban nézett ki, mint valaha! A program előtt még odafigyeltem a szénhidrát bevitelemre, de többé már arra sem. Úgy gondoltam, hogy olyan vékonynak nézek ki, miért ne élvezhetném az ízeket! Sőt, pont hogy fogytam, amikor szénhidrátot ettem, mert a szervezettem sokkal hamarabb feldolgozta az táplálékot. Vettem is egy kondigépet, hisz egyszerűen annyi energiám és késztetésem volt a mozgásra.

Április 22-e - Mivel már semmi különleges nem jött ki belőlem, megemeltem a reggeli adagomat 2 kanálra és megdupláztam a vízbevitelemet.

Április 23-a - Felkeltem, és a legnagyobb, leghosszabb és legrondább dolog jött ki belőlem, amit valaha is láttam! Valahol 60 és 90cm között lehetett.

Április 24-e - Ismét egy nagyobb adag furcsaság jött ki belőlem. Ez vastagabb volt, mint a többi. Nagyon boldog vagyok, hogy megemeltem az adagomat 2 kanálra!

Április 28-a - Ez volt az összes közül a legrosszabb. Úgy nézett ki, mint egy rák. El sem tudom hinni, hogy egy ilyesmi egyáltalán létezhetett bennem. Biztos vagyok benne, hogy ha nem találtam volna rá erre a programra, akkor még 50 éves korom előtt bélrákos lettem volna.

Május 2-a - Ugyanaz az eredmény, mint 28-án, ha nem jobb. Ismét le vagyok döbbenve. Idáig 20-30 embernek meséltem erről, majd amikor megmutattam nekik a képeket, leesett az álluk és már másnap rendeltek is. A fél munkahelyem és majdnem az összes barátom elkezdte már a programot.

Május 16-a - Ismét egy meglehetősen nagy méretű borzalomtól szabadultam meg.

Nem győzöm megköszönni Önöknek ezt a terméket! Tényleg megmentették az életemet! Egy életre vásárlójuk maradok!

Tudom, hogy undorító, és hogy az emberek nem szeretnének ilyesmit látni, de el kellett küldenem néhány képet. Ha bárki is kételkedik a termékben, annak csak azt tudom javasolni, hogy nézze meg a képeket és kérdezze meg magától, hogy továbbra is szeretne-e ilyesmit magában hordozni. Mindenkit szeretnék arra bíztatni, hogy még ha egészségesnek is érzi magát, próbálja ki ezt a terméket.

Még egyszer, KÖSZÖNÖM - KÖSZÖNÖM - KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!

Továbbra is tájékoztatom majd Önöket a fejleményekről. Még mindig másfél hónap van a program végéig! Magamról is küldenék képet, de ha a barátnőm rájönne, hogy azok a dolgok belőlem jöttek ki, biztos, hogy többé már nem úgy nézne rám!"

Corey T. - hálás vásárló, Boston, MA, 2005. május 25.

colon cleanse colon cleanse colon cleanse colon cleanse
colon cleanse colon cleanse colon cleanse colon cleanse
colon cleanse colon cleanse    

Frissítés

2005. június 14-én Corey sok új fotót küldött, hogy bővíthessük a galériát. (Nézzen meg néhányat alább!) Amint láthatja, annak ellenére, hogy már a harmadik hónapja van rajta a Colonix Programon, Corey továbbra is napi rendszerességgel szabadul meg lerakódásoktól. Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire szükségszerű egy elkötelezett, 2-3 hónapos kezdeti tisztítás, illetve annak folytatása egészen addig, amíg már nem lát furcsa dolgokat a WC-n.

colon cleanse colon cleanse colon cleanse
June 01, 2005 June 02, 2005 June 02, 2005
colon cleanse colon cleanse  
June 10, 2005 June 13, 2005  

"A halál... vagy az élet a belekben kezdődik"

A következő beszámolót Virginia T. küldte nekünk 2006. február 25-én. Virginia nagyon izgatott a tisztítási élményei miatt és már alig várja, hogy másokkal is megossza hihetetlen történetét és képeit.

Virginia T."Ez az évszázad híre!! Annyira izgatott vagyok, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. A bajok még sok-sok éve kezdődtek; számos egészségügyi problémával küszködtem már gyerekkorom óta. Igazából semmi komoly nem történt idáig életemben, de ahogy teltek az évek, továbbra is ugyanazoktól az idegesítő bajoktól szenvedtem, amelyek az idő múlásával egyre inkább csak súlyosodtak. Például az elégtelen emésztés, has- és oldalfájások, és még különböző egészségügyi problémák egész sora. Majd végül a legfurcsább dolog akkor történt, amikor elértem korai negyvenes éveimet: mondhatni, a semmiből asztmám alakult ki. Gyerekként az asztmán kívül mindent átéltem, úgyhogy ez már tényleg nagyon betett nekem; egyáltalán hogy lettem ilyen idősen asztmás? Teljesen le voltam döbbenve és törtem a dolgon a fejem. Néha egészen elviselhetetlen rohamok jöttek rám, kétszer kórházba is kellett vinni. Bizonyos dolgok váltották ki. Nem tudtam dohányzó emberek közelében lenni, allergiás voltam a kemikáliákra és erre még a szélsőségesebben hideg vagy meleg időjárás is rádobott egy lapáttal. Rengeteget voltam beteg, és mivel Gospel énekes vagyok, a tüdőmben kialakult vastag nyálka miatt néha nagyon nehéz volt hangokat tisztán kiénekelnem.

Mindig is foglalkoztatott az egészségi állapotom; ha kellett, azonnal fogyókúrázni kezdtem, melyek közül néhány működött is, de mindig visszaszedtem a leadott kilókat néhány extrával megdobva. Belefáradtam ebbe a jojózásba, úgyhogy újabban elkezdtem figyelni mit, illetve mennyit eszem, és ez jobban bevált, mint bármi más idáig. Ráadásul Isten elkezdett beszélni hozzám az egészségemről, és olyan dolgokat tettem meg az ő szavára, amelyek teljesen megváltoztatták az életemet. Tudniuk kell, hogy felnőtt éveim során is mindig makacs voltam, nagyon nehéz volt mások szavát megfogadnom, mert mindent a magam módján akartam csinálni. Az Úr más módszerek irányában is felnyitotta a szemem, így lehetőségem nyílik megosztani mindenkivel amit eddigi életem során tanultam és tapasztaltam. Az ajánlóm meglehetősen hosszú, de nem tudtam semmit kihagyni belőle. Azt szeretném, hogy mindenki, aki elolvassa, ugyanolyan boldog és áldott legyen mint én vagyok. Engedjék meg tehát, hogy mindannyiukkal megosszam a győzelem élményét.

A 1990-és évek elején kezdődtek a problémák a vastagbelemmel. Az orvosom vastagbéltükrözést javasolt, ami egyáltalán nem volt egy kellemes élmény. A kezdeti tesztelés során próbálta a csövet a bél sarkán túlfordítani, de nem sikerült, és még alvás közben is éreztem a fájdalmat; rángásaim voltak, és mikor felébredtem, állítólag a nővért is megragadtam a kínok miatt. Nem ijesztésképp mesélem mindezt, valószínűleg ez csak egy egyedi eset volt. Higgyék el nekem, ha szükség van a kezelésre, mindenképp essen túl rajta, mert az életét mentheti meg. Szerintem a vastagbelem csak megijedt az incidens miatt, és nem azt mondom, hogy ezért fájt állandóan a hasam; a Colonix élményemet szeretném megosztani Önökkel, és akkor talán segíthetnek a döntésben. Néha olyan hihetetlen módon gyötörtek az alhasi fájdalmak, hogy összegörnyedtem, és időnként még sétálni is nehéz volt. előfordult, hogy éjszaka erős fenékfájásra ébredtem, ilyenkor többnyire felkeltem és addig járkáltam, míg valamelyest elmúlt a fájdalom.

Éveken át éreztem mozgolódást a hasamban, meg is röntgeneztek, hátha találnak valamit, de természetesen semmit sem vettek észre. Mindig is tudtam az élősködőkről, és arról is, hogy miket tudnak az emberi testtel művelni. Nemrégiben el is kezdtem a témával kapcsolatban keresgélni az interneten. Egy nap rábukkantam a DrNatura honlapjára, és igazából bármelyik oldalon kutattam, mindegyik a Colonix oldalára vezetett. Körülbelül két hónapja, egy éjjel chateltünk a fiammal (Alexandriában él), és elmeséltem neki, hogyan szokott a fekália lerakódni a bél falaira, és hogy rendszeresen kellene tisztítani. Azt mondta: "hát, akkor meg akarom tisztítani." Megemlíteném, hogy a fiam mindig lelkiismeretesen foglalkozott az egészségével (egyszer 135kg is volt, most pedig vékony és jó kondiban van). Programozó, és mindig 'high-tech' emberek körében mozog. Mondhatjuk úgy is, hogy addig vélte magát egészségesnek, amíg meg nem nézte a DrNatura honlapját. Meg is rendelte a terméket; én pedig egy másik oldalról rendeltem hasonlót, aminek nem is volt különösebb eredménye, és hozzáteszem, csupán fillérekbe került. A Colonix program első néhány napja után a fiam felhívott, és csodálatos dolgokról számolt be. Az első néhány napon normális széklete volt, semmi különös nem történt. Majd ami a 9. napon volt, már csak finoman és halkan jellemezte; Te jó ég!!

Azt mondta, hogy pont olyan hosszúkás, gumiszerű valami jött ki belőle, mint amilyenek az oldalon is találhatóak a képeken. A részleteket is elmondta, miszerint valahogy kibányászott egy darabot belőle, felemelte hogy megvizsgálja, és azt mondta, hogy olyan borzasztó szagot még életében nem érzett. Pont úgy írta le, mint ahogy az a 27 éves fiatalember a történetében. Abban a pillanatban teljesen meg voltam győződve, hogy véget kell vetnem a több éves salakanyag túlzott felhalmozásának. Miután kipróbálta a terméket, én is kedvet kaptam hozzá, csak akkoriban nem álltunk úgy anyagilag. Nagyon aranyos volt és vett nekem egyet, úgyhogy január 22-én el is kezdtem a programot; és higgyék el nekem, ez volt a legjobb befektetés, amióta csak az eszemet tudom. Egy hónapja fogyasztom a terméket, és amióta csak élek, soha nem láttam ilyen mennyiségű dolgot emberi lénybol kijönni; mindenféle alakban, méretben és színben az egész hónap során. Kérem, bocsássanak meg, de egyszerűen meg kell mondanom; jobb szó hiányában, gyakorlatilag tele voltam ... (szarral). Azoknak, akik ezt kétségbe vonják, tudniuk kell, hogy vannak olyan dolgok, amelyek állandó jelleggel támadják a testünket. Én csak 'hullatolvajoknak' hívom őket. Annyi hulladék hagyta el a testemet, hogy most kívül-belül teljesen új embernek érzem magam. Hála Istennek, már egyáltalán nincsenek alhasi fájdalmaim, mint amilyenek azelőtt voltak; nincsenek asztmás rohamaim amióta a Colonix programon vagyok; a testem szinte kicsattan az egészségtől, és úgy tele vagyok energiával, hogy majd kiugrom a bőrömböl.

Mindenhol, mindenkivel megosztom ezeket a csodás híreket, és hálát adok a Istennek és a Szentléleknek amiért folyamatosan piszkált, hogy időről időre visszatérjek erre az oldalra és megtanuljam, mennyi minden okoz komoly betegségeket az emberi testben. Minden az ember bélrendszerében kezdődik, és épp ideje megtanulnunk, hogy mi folyik valójában abban a dologban, amit "emberi testnek" hívunk. Levelem végén megosztom Önökkel a képsorokat, amiket készítettem (ez nem az összes fénykép, csak ezek élesebbek a többihez képest). előtte viszont szeretnék a keresztények felé egy kihívást intézni. Tudják, ahogy az Úr mondja; a Szentlélek nem tud egy tisztátalan templomban lakozni. Mi, emberek már olyan távol kerültünk a természetes forrásoktól, amiket Isten adott nekünk, hogy az engedetlenség miatt igen komoly romlásban lett részünk. A testünk széthullik attól a sok egészségtelen vacaktól, amivel napi rendszerességgel tömjük tele a hasunkat. Nem csoda, hogy mindenki rosszul érzi magát, ez mind az amerikai étrendnek köszönhető. Elképesztően sok cukrot fogyasztunk, szinte mindenben benne van, amit megveszünk. Túlzottan sok mesterséges adalék található az élelmiszerekben és az üdítőkben egyaránt, arról már nem is beszélve, hogy mennyi nátrium van az étrendünkben. Akár hiszik, akár nem, az elménk és a testünk teljesen tönkre van téve a tudás hiánya miatt, vagy csak azért, mert figyelmen kívül hagyjuk, ami valójában történik: "mmm, ez a mukaja olyan finom!". Emberek, az Úr nincs elragadtatva, és most megfizetjük az árat! Ideje, hogy új szerződést kössünk az életre, hogy kézbe vegyük a testünk irányítását, és hogy térjünk vissza ahhoz a jóléthez, amit Isten adott nekünk. Mindenki mondja...ÁMEN!!!

A biztonság kedvéért elmentem és vettem egy fényképezőgépet, hátha valami furcsa jön ki belőlem. A képek nem hazudnak; íme a valós bizonyíték mindarra, amit mindenki más mesélt a Colonix programról. először nem is akartam megosztani ezeket a képeket, szégyelltem magam a testemből kijövő dolgok miatt. Mondhatják, hogy "az a valami nem belőlem származik". Ha megnézem a fotókat, még most is nehéz elhinnem, hogy tényleg azok a dolgok pusztították a testemet. A vastagbél a legritkábban szokott beszélgetések tárgya lenni, pedig a lista első helyén kéne szerepelnie, mert a testünk életbevágóan fontos számunkra és a gyógyulás a belekben kezdődik. Tudom, a képek undorítóak, de csak gondoljon bele, hogy mennyi mindent hordoz magában. Lehet, hogy másban nincs olyan sok, mint amennyi bennem volt, de ahogy a spagettireklám is mondja: "Benne van", és az egyik vagy a másik úgyis benne van. Úgyhogy vessünk véget annak, hogy vendégül látjuk ezeket a halálos teremtményeket. Tegye ahogy én, vegyen bátorságot, és szabaduljon meg azoktól a micsodáktól! Sohasem tudja meg, ha nem próbálja ki saját maga a terméket; tényleg hívővé váltam! Minden nap imádkoztam Istenhez, mondtam neki, hogy én nem lehetek jó áldozat, és legtöbbször képtelen voltam dícsérni és imádni Őt, mert mindig rosszul éreztem magam. Ma viszont, alig bírom megállni a táncolást; alig győzöm abbahagyni a kiabálást, amiért Isten ilyen jót tett velem! Segített megtalálni ezt az oldalt, és ezért nagyon hálás vagyok. Köszönöm DrNatura! Továbbra is mentsenek sok életet, és ezután is áldja meg Önöket a Jóisten minden fáradozásuk során, hogy gyógyulást hozhassanak ebbe a pusztuló világba. Isten áldja mindannyiukat"

Virginia T., Roanoke, Va

colon cleansing colon cleansing colon cleansing colon cleansing
colon cleansing colon cleansing colon cleansing colon cleansing
colon cleansing colon cleansing    

FRISSÍTÉS

2006. augusztus 9-én Virginia a következő frissítést küldte:

"Sziasztok Barátok,
Rengeteg választ kaptam amióta befejeztem az első 3 hónapos tisztítást. Szeretném mindenkinek megköszönni az e-maileket és a kedves támogatást. Nem is gondoltam volna, hogy a beszámolóm ilyen sok ember életére lesz hatással. Hálás vagyok Istennek amiért megoszthattam a történetemet. Rengeten írták, hogy kipróbálták a Colonix programot és nagyon le vannak nyűgözve az eredményektől. Íme egy kis frissítés az idei Colonix élményekből.

Virginia T., Roanoke, Va

colon cleansing colon cleansing colon cleansing colon cleansing
2006. március 01. 2006. március 03. 2006. március 07. 2006. április 07.

"Én magam vagyok a bizonyíték arra,
hogy ez a termék működik"

Ray A. 2006. január 21-én küldte el a következő elismerő véleményt és a fényképeket. Mint láthatják, többé már nem kételkedik a béltisztítás csodájában.

"Be kell vallanom, az elején kételkedtem. Körbekérdeztem a rokonokat, hogy mi a véleményük róla, és igazából senki sem hitt az egészben. Magamra maradtam. Néhány hétig még halogattam, aztán végül belevágtam és rendeltem 3 csomagot. Elszántam magam, úgyhogy vagy 3 hónap, vagy semmi. Azt is elhatároztam, hogy ha 2 hét alatt nem történik semmi, akkor felhívom ezt a DrNatura fickót és addig szorongatom, amíg vissza nem fizeti a pénzem.

Hát, aggodalomra semmi ok. Már 10 nap is eltelt és nagyon hálás vagyok ennek a cégnek. Az egész 5 éve kezdődött. Komoly gyomorégés alakult ki bennem, de tényleg elég súlyos, semmi sem segített. Az orvos béltükrözést és endoszkópiás vizsgálatot is végzett rajtam. Azoknak, akik nem tudják mi az... fognak egy kamerát, ami egy hosszú fekete kígyónak néz ki igazából, majd miután elaltatták az embert, ledugják a torkán, illetve fel a fenekén, és belső képeket készítenek.

Azt mondták, hogy Barret-szindrómám van és életem végéig gyomorégés elleni gyógyszereken kell tengodnöm. Késobb aztán azt hallottam, hogy az almaecet jó a gyomorégésre. Egy kis megkönnyebbülés érdekében bevállaltam a tablettánkénti 3 dollárt is. Az almaecet végül jól bevált, és néhány hónap múlva a legrosszabb esetben is minimális szintű volt a gyomorégés. Látszik, hogy jobb volt valami természetes dolgot használni, mint valami kemikáliát önteni az amúgy is méreggel teli testembe. De a problémát ez sem oldotta meg teljes egészében. A bélrendszerem akkor sem működött megfelelően. A dokinak mondtam is, hogy mintha valamilyen torlaszt éreznék a beleimben. Egyébként vicces, hogy nem látott semmiféle torlaszt mikor feldugta a fenekemen azt a kamerát. Akkor meg mire fizettem ki 5000 dollárt? Csak arra, hogy megböködjenek és megdöfködjenek a pénzemért? Semmit nem segített... mondanom sem kell, hogy többet nem is mentem vissza és magam kezdtem kísérletezgetni.

Egészen addig nem hallottam erről a termékről, amíg nem láttam egy béltisztító készítményt a TV-ben. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Szerencsére nem rendeltem meg egyből a terméket, hanem előtte kutakodtam egy kicsit világhálón. A DrNatura oldalán található elismerő vélemények alapján tényleg elhittem, hogy ez az igazi'. először is, a másik termék egy szót sem említett az élősködők kiűzéséről, pedig ez a program legfontosabb része. Az ember egészen addig nem is tud a parazitákról, amíg meg nem szabadul tőlük. Gondoljon bele... olyan terméket akar használni, amely a tüneteket múlasztja el, vagy inkább olyat, amelyik a tünetek 'okát' szünteti meg. Ha nem szünteti meg az okot, a tünetek vissza fognak térni. Nos, elég volt a hegyibeszédemből. Ha idáig elolvasta, amit írtam, akkor remélhetőleg érti, hogy mit is akartam mondani.

Tanusíthatom, hogy az összes beszámoló igaz, és az is, hogy napi szinten jönnek ki belőlem ugyanolyan "idegenek". Jobban érzem magam, jobban alszom és több energiám van, mint 5 éve bármikor. Köszönöm DrNatura, megmentették az életem, így ami még hátra van belőle az puffadástól, bélgázoktól, gyomorégéstől és minden egyéb emésztési zavartól mentes lesz.

Ha Önnek is van bármiféle tünete, ne halogassa tovább. 150 dollár igen alacsony ár azért, hogy jobban érezze magát, mint évek óta bármikor... Az a szerencse, hogy még nem találták fel a szagvíziót... a csatolt képeken a legbüdösebb és legelviselhetetlenebb dolgok láthatóak, amit én valaha is éreztem."

2006. február 03.

"Az eredmények egyszerűen káprázatosak. Már nagyon rég volt, mikor ilyen jól éreztem magam, pedig éppen csak néhány hete kezdtem el a programot (január 12-én). Ez a második e-mailem Önökhöz, küldök jónéhány képet is. Akár hiszik, akár nem, nem vagyok az a fajta ember, aki a székletében szokott turkálni, de ha valaha is érezték úgy magukat, mint ahogy én az elmúlt 5-6 év során, akkor Önök is kiváncsiak lennének, hogy mi okozta az egészet.

Az egész egy erős gyomorégésként indult, de aztán megfigyeltem, hogy a székletem is nagyon kicsi. Az orvos égésre adott gyógyszereket, ez volt minden, amit meg tudott tenni. Vastagbéltükrözés és endoszkópia is volt, mégsem beszélt senki a parazitákról. Ha nem hiszik el, nézzék meg a képeket. A termék működik, és én egy életre vásárló maradok.

Még körülbelül 7 nap kell az egy hónaphoz, és már nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz a harmadik hónap felé. Abban biztosak lehetnek, hogyha látok valami undorítót, akkor azt el is küldöm Önöknek. Nagyon sokan mondták már nekem, hogy tele vagyok "tudják mivel", úgyhogy azt hiszem most bebizonyítom az igazukat."

2006. február 27.
 
"Íme néhány undorító kép. Ezeknél rondább dolgokat én még életemben nem láttam. Szerencsésnek érzem magam, amiért rátaláltam a honlapjukra, és hogy volt bátorságom elhinni, amit a többi ember igaznak mondott.

Én magam vagyok a bizonyíték arra, hogy ez a termék működik. Nem tartom magam sem idősnek, sem fiatalnak (37), de a legjobb becslésem alapján körülbelül 6 éven át hordozhattam magamban ezeket az undorító, ronda dolgokat. Legalábbis, valamikor abban az időben kezdtem magam kellemetlenül érezni. Ledöbbentett, hogy mennyi ilyen élősködő táplálkozott belőlem.

Tudom, hogy mindig ezt hallják, de csupán a köszönet nem elégséges a termékért. Már csak azt bánom, hogy nem találtam rá korábban."

Ray A., Houston, TX

colon detox colon detox colon detox colon detox
colon detox      

FRISSÍTÉS, 2006. március 28.

"Itt van még néhány kép. Nemrég kezdtem meg a program harmadik hónapját és minden nagyon jól megy. Egyébként meg kell mondjam, teljesen meglep, hogy a program előtt egyáltalán képes voltam valahogy WC-zni. Nem biztos, hogy kellenek Önöknek a képek, de minél több, annál jobb."

Ray A.

colon detox colon detox colon detox colon detox
colon detox colon detox colon detox colon detox
colon detox colon detox    

"Ha azt állítom, hogy mérgező és horrorisztikus látványú összefonódott csomók hagyták el a testemet a DrNatura Colonix-ának köszönhetően, akkor nyugodtan elhihetik... Esküszöm a szemem világára!!!"

Ken Wolfson a legrészletesebb és legéletszerűbb elismerést küldte el nekünk a Colonixról. Ha béltisztításról van szó, akkor mi is csak az Ő szavait tudjuk ismételni: "a lényeg a türelem". Íme Ken naplószerűen jegyzetelt története, úgyanolyan formában, ahogy a hetek során elküldte nekünk e-mailen.

"2006. március 11. - Miután átolvastam a termék leírását, megrendeltem egy kéthavi adagot. Miközben vártam az érkezését, folyamatosan olvastam a beszámolókat és tanultam. Feleségem kísérleti nyuszijaként, az elmúlt 3 hét folyamán 3 hydroterápiával kapcsolatos kezelésen voltam, mivel ő egy kicsit fél az eljárástól. Fibromyalgiára és candidára hasonlító tünetektől szenved és szeretnék neki segíteni a fájdalom és a gondok csökkentésében. Amikor természetes gyógymódokról és az egészséges táplálkozásról van szó, mindig én vagyok a család fekete báránya. A fivérem természetgyógyász-akupunktúr, a nővérem pedig shiatsu masszázsterapeuta. Helyesen táplálkoznak, sportolnak... szóval tudják milyenek. Mindig rengeteg gyógyteás doboz van a kamrájukban és sok más fura, de egészséges táplálék. Ami engem illet... asztalnál ülve dolgozom hosszú órákon át, keveset, vagy semennyit nem mozgok, azt és akkor eszem amikor akarok, és van rajtam 23 kiló felesleg (jólvan na, van az talán 30 kiló is). Már nem dohányzom, nem iszom, és nem használok kábítószert. El tudják képzelni. Szinte mindennapos fejfájástól, fáradékonyágtól, sok bélgáztól és puffadástól szenvedek. Naponta egyszer szoktam székelni, néha szinte kötelességből. Vannak kutyáim, egy macskám, 2 gyerekem, házas vagyok, jelzálogkölcsönöm van, bla-bla-bla. Gondolom értik. Tehát ahogy telik az idő, szépen, mindig rögzíteni fogom a 2 hónapos Colonix program által nyújtott izgalmak eseményeit és eredményeit. Megígérhetem, hogy mindig őszinte, leíró és egyenes leszek. Említettem, hogy a szkeptikus feleségem egyébként tudós? Hát tényleg az, úgyhogy aggodalomra semmi ok emberek... árgus szemekkel fogja figyelni a tisztítás folyamatát és eredményeit. Addig is, én türelmesen várom a küldeményt.

2006. március 16. - Nos, ma volt a bél-hydroterápia 4. része, és a kulcsszó a 'ZÖLD' volt! Bizony... a hölgy a bél-hydroterápia klinikáról legszívesebben a zöldet látta. Nem az élénk békazöld, hanem inkább a nukleáris hulladék fakózöld színe. Mindenesetre, azt mondta, hogy ez az egészséges vastagbél jele. Megkérdeztem, hogy hallott-e már a Colonix programról. Ismerősek voltak neki az ilyen jellegű programok, de konkrétan a Colonixot nem ismerte. Még mindig várom a Colonix érkezését. Elsőbbségivel kellett volna rendelnem... utálok várni. Közben a feleségem a második hónapra szánt adagomat akarja elkezdeni használni, úgyhogy azt hiszem rendelnem kell még két csomaggal. Egyébként, nekem is vannak olyan kiütéseim és pörsenéseim, mint amilyeneket néhányan kaptak a Colonixtól (a tisztítás gyakori jele), de nekem a hydroterápiától van... érdekes.

2006. március 20. - Megkaptam a csomagot... ma este a teával fogom kezdeni, 2 percig áztatom majd a filtert.

2006. március 21. - Leírás szerint megittam, ébredéskor nem voltak görcseim... a nap során talán olyan 3-4szer kellett kisebbeket székelnem, ezen kívül semmi különös nem történt. A görcsök elmúltak. Öregem... mennyi vizet kell meginnom... hozzá kell még szoknom ehhez a nagyobb mennyiséghez. Két percig áztattam a filtert. Eddig nem vettem észre, hogy haldokló féregsikoly és halálhörgés jönne a hasamból.

2006. március 22. - Nem voltak éjszakai görcsök, ébredés után fél órával mentem is nagyvécézni, normális és laza volt. A feleségem még mindig azon töpreng, hogy mikor kéne elkezdenie a tisztítási programot. Naponta 1 órát utazik és nem szeretne olyan helyre beragadni, ahol nincs WC-közelben. Estefelé egy 13 centis tengeralattjárótól szabadultam meg, és olyan cérnametélt-szerű szálak voltak benne. Kihúztam és megvizsgáltam... nem vagyok benne biztos, hogy férgek voltak vagy már a lerakódások kezdenek megjelenni. Nézzük csak, olyan erős 6.98-as volt az undorméron. Ma megvolt az 5. hydroterápiás kezelésem is... azt hiszem igazán tiszta lehet már a vastagbelem. Nagyjából ennyit történt. Nincsenek görcsök, bélgázok, csak néha fejfájás, amit többen is említenek, de nem elviselhetetlen! Mellesleg, erőteljesebb korgásszerű hangok is jelentkeztek a hasamban. Vétel!

2006. március 23. - Felkeltem, fél órán belül kétszer székeltem... mindkettő laza volt, írtam a DrNaturának, hogy mit lehetne tenni. Ja, most jutott eszembe... tegnap este ettem két tál Captain Crunch pelyhet. Hát persze, amiatt lehetett. Aztán... ez a 3. nap és megmértem a súlyomat. Ez tényleg lehet? A mérleg szerint másfél kilót leadtam! Biztos a víz súlya miatt, de ez is egész jó! Rájöttem, hogy túl sok vizet ittam... A vizespoharat lecseréltem egy 2,5 decisre. Ennek segítenie kell.

2006. március 24. - Korán fent voltam, hogy a segítsek a gyerekeknek iskolába indulni, aztán hívott a természet. Mi a fene volt az a WC-ben? Kicsit megvizsgáltam, és számos miniatűr élőlényt láttam benne... mintha 1 centis kis csirkemájak lettek volna. Nem estek szét, mint a normális széklet. Nehéz türelmesnek lennem, de ez a játék erről szól... majd megtörténik amikor meg kell, hogy történjen.

2006. március 25. - Na, előkerültek a borzalmak!! Bizony, megütöttem a főnyereményt!! Oké, ennél azért többről van szó. Tegnap este tovább maradtam fennt, a DrNatura honlapján olvastam beszámolókat. Reméltem, hogy másoknak sem mindig olyan hamar jöttek az eredmények... csak egy kis bátorítás a továbbiakhoz. Reggel fejfájás nélkül ébredtem, amitől egyébként napi szinten szoktam szenvedni, mert korábban 4 autóbalesetem volt és három éve villám csapott belém... igen, villám. Úgyhogy reggel nagydologra hívott a természet, és egész méretesre sikerült. Egy fülpiszkálóval megvizsgáltam (át fogok váltani evopálcikákra, nagyobb hosszúságra és távolságra van szükség)... és ÚRISTEN! Mit láttam? Régi, fekete bélrothadások csomóit és szálait a Ken Wolfson természettörténelmi múzeumból!! A formájuk alapján a beleim ívboltozatán rakódhattak le. Legfeljebb 5cm hosszúak lehettek, de több is volt belőlük. Piszkálásra egyre inkább meglazultak, aztán végül azt mondtam elég... Meggyőzödtem róla, hogy muködik ez a cucc. A lényeg a türelem, úgyhogy adok neki még egy kis időt. Székelési érzet volt ma a beleimben, de egyáltalán nem fájdalmas. Leginkább olyan volt, mintha egy kis területén forróságot éreztem volna. Energikus vagyok és boldog! Na ehhez mit szólnak! Már alig várom, hogy holnap, tehát a 6. napon megemeljem a Colonix rost és a Paranil mennyiségét. Mellesleg, az étrendem ugyan nem változott sokat, de már nem kívánom a szénsavas üdítőket. Ezelőtt naponta több doboz kólát ittam meg, most pedig nem is hiányzik! Annyi energiám van, hogy azt sem tudom, mit kezdjek vele. Már nagyon-nagyon rég nem éreztem magam ilyen jól! Idáig napi egyszeri székelés.

2006. március 26. - Ma van a tisztítás 6. napja és, ahogy az a használati utasítás is írja, a Paranil adagot 4 kapszulára, a Colonix rostport pedig egy egész kanálra emeltem. Ébredéskor nem kellett egyből vécéznem, úgyhogy vártam fél órát és már mehettem is. Ismét olyan undorító valamiket láttam, amit a jól bevált kínai evopálcikámmal megpiszkálhattam és szemügyre vehettem. Még több olyan fekete, kemény, ruganyos és bűzölgő, halálos bélsarat fedeztem fel, mint a múltkor. Körülbelül 5-10cm hosszúak és 2-3cm szélesek lehettek. Egyelőre még nem jelentkeztek azok a díjnyertes, hosszú darabok, amilyeneket a DrNatura oldalán található képeken látni... még! Szerintem viszont jönni fognak azok is. Az egész a kakival van összekeveredve, úgyhogy ha látni akarja a rothadt belső lerakódásokat, fel kell szépen tenni a Szennyvíz Kapitány kitűzot, letérdelni és pálcikával végigturkálni a mesterművet, hátha szétnyílik és felszínre kerül a 'bélkövület'. A világon semmi másra nem hasonlítható, úgyhogy biztosan tudni fogja, ha ott lesz! Ma csak egyszer székeltem, és idáig nagyon jól érzem magam a programban, leszámítva, hogy kicsit meg vagyok duzzadva és türelmetlenül várom már a maratoni kakálás kezdetét! Később még írok. Egy órával később már ismét a WC-n ültem... egy kis nyomás, és már kint is van! Még több barnás-feketés furcsaság volt benne. Annyira kemény és vastag volt, hogy kizárt dolognak tartom, hogy a testem akár egy élet alatt is meg tudott volna szabadulni tőle... és ez még csak a hatodik nap!!! Teljesen elborzadok a lehetőségtől, hogy az orvosaim sosem ajánlják nekem ezt a terméket!!! Ha meg lehetne a cég részvényeit vásárolni, egy percig sem haboznék vele! Nagyon meggyőző! Ezentúl hetente fogom küldeni a beszámolókat.

2006. március 31. Ken frissítése:

2006. március 27. - Éjszaka 1 órakor furcsa alhasi fájdalmak jelentkeztek, aztán rájöttem, hogy igazából görcsök voltak, úgyhogy hamarosan ismét megszabadultam egy adag béllerakódástól. Több nagyobb darabot és fura alakú micsodát egy anyag kötött össze, amit ha le kéne írnom...hát... igazából nem is találok rá szavakat, talán az "egyszerűen undorító" megteszi. Ébredés után ismét vécére mentem, semmi sietség, csak egy normális széklet. Ami igazán lenyűgöző, hogy teljesen elmúltak a fejfájások, pedig már olyan régóta szenvedtem tőlük, és nem is akármilyenektől!!! Általános jókedv és egészséges érzet uralkodik rajtam, pedig ez még csak a 7. nap! Esti jelentés: egész nap nem kellett székelnem... ebédre pizzát ettem, és ma este 10:45-kor ismét hívott a természet. Majdnem elhánytam magam attól, amit láttam! Ismét sok összetapadt, nyálkás bélsár és valami, ami egy miniatűr tüdőre vagy májra hasonlított leginkább. Szétszedtem és kiterítettem egy folyóiratra (most végre jól jött a National Geographic előfizetésem). Teljesen elundorodtam a művelettől, de ez legalább bizonyítékként tud szolgálni a már a 7. napon elért eredményekről. Kétségem sincs afelől, hogy évekkel hosszabbítottam meg az életemet!

2006. március 28. - 6 percig áztattam a teát, és egy púpos kanálnyit használtam a rostokból. Reggel vécéztem (mindig egy beteges 'nézd és meséld' kaland), még több lerakódott bélsár és válogatott halálszerű valami. Egy érdekes idézet maradt meg a fejemben a DrNatura oldalán az egyik beszámolóból, ami most be is igazolódott: "úgy néztek ki, mintha karácsonyfa égőket csokoládébe mártottak volna." Undorító? Igen... de annyira boldog vagyok, hogy ezek a mérgek kikerültek a szervezetemből. No, 23:30 van, az esti beszámoló ideje. először is, beszéljünk a buzrol. Mivel túl vagyok két pelenkás gyereken, rengeteg labrador retrievert neveltem fel kölyökkoruktól fogva, továbbá szennyvízpumpákat is cseréltem számos 600 személyes vacsora-sétahajón (amelyeknek a kapitánya voltam), úgy gondoltam, hogy jól ismerem a bűzt. Tény, hogy a büdösség és én elég sok idot töltöttünk együtt az évek során. Értik mit mondok. Most pedig jól figyeljenek ide, mert elég erős bejelentést fogok tenni... SOHA, DE SOHA ÉLETEMBEN NEM ÉREZTEM MÉG ILYEN ALJAS, UNDORÍTÓ, SZÖRNYŰ, ROTHADT, OCSMÁNY, ORRFACSARÓ, HÁNYINGERT KELTŐ, UNDOK ÉS ELVISELHETETLEN BŰZT, MINT AMILYEN A BELŐLEM NAPONTA KIJÖVŐ BÉLSÁR ÉS ROTHADÁS! Ha a bűz egy ország lenne, akkor ez lenne az elnöke! Ma háromszor székeltem, utoljára 20 perce. A rossz bűz még mindig akadályozza a szaglásomat. Annyi részecskét láttam, melyek a májra és más belső szervekre hasonlítottak, és amelyeket egy tiszta, tömítésszerű ganéj kötött össze, valamint sok egyéb, iszonyatosan undorító csomósodást és darabkát is, hogy nem is találok szavakat a leírásukra. Ja, és ezt figyeljék... elmeséltem a feleségemnek az esti vécé-antropológiát (majd' hanyattesett, úgyhogy természetesen folytattam!), és amint meséltem neki, hogy milyen csodás érzés a mindennapi migrén és az elviselhetetlen fejfájások nélkül élni, könnybe lábadt a szemem és majdnem elsírtam magam! Namost, nem vagyok egy anyámasszony katonája, de ez a dolog tényleg működik és megszabadított attól a mindennapos, kínzó agóniától, ami már évek óta vadászott rám! Valójában tudni és látni, hogy a méreg, ami egy napon kétségkívül megölt volna, most pedig szépen hagyja el a testemet olyan érzés, mintha egy újabb esélyt kaptam volna, hogy egy jobb, hosszabb életet élhessek, és legfőképpen olyan életet, amelyet tényleg megéri élni és nem pedig csak szolgálni! Ha azt állítom, hogy mérgező és horrorisztikus látványú összefonódott csomók hagyták el a testemet a DrNatura Colonix-ának köszönhetően, akkor nyugodtan elhihetik... Esküszöm a szemem világára!!! Nincs jelentenivaló sürgős vécézésrol. Nagyon egyszerű, rutinszerű a dolog, és idáig igazán kevés megeröltetést igényelt a részemről. Egy hete végzem a programot és teljesen le vagyok döbbenve, hogy vannak emberek, akiknek elmesélem a figyelemre méltó tapasztalataimat, majd egyszerűen nem tudják kezelni, feldolgozni vagy elhinni az egész koncepciót. Minden bizonnyal, és nagyon sajnálatos módon egyszer ott fogok állni a sírjuk mellett azt gondolva, hogy valószínuleg mindezt elkerülhették volna, ha csupán megfontoltabbak és nyitottabbak lettek volna a termék kipróbálását illetően! Ilyen komolyan vélekedek a termékről, és igen... mindössze EGY HÉT után! EGYSZERŰEN HIHETETLEN! Azt hiszem, azért még mondogatni fogom nekik. Nem az én felelősségem... csak az én székletem!

2006. március 29. - Reggeli jelentés; a reggeli széklet nem volt rendhagyó, leszámítva a 10 centis, hajszálszerű fehér "dolgokat". Körülbelül 10 ilyet láthattam. Férgek? Paraziták? Majdnem kihívtam a rendőrséget!! Jajajj! Ja igen, és fekete kavicsokat is találtam a vécében. Nem, nem a Fred Flintstone féle... réginek tűntek, nagyjából keménynek és a csokidrazséra hasonlítottak. Nagyon fura! Kissé letargikus hangulatban vagyok, nemrég múlt délután egy óra. Egész nap fájt a fejem. Sokáig kellett aludnom, hogy elmúljon. Semmi jelentenivaló nem történt... 23:20 van, eljött az esti jelentés ideje. Negyed órája voltam székelni fantasztikus eredményekkel. Nem csoda, hogy egész nap fájt a fejem. Ma este egy rekordméretű, összesen 80 centi hossszúságú halálos bélsártól szabadultam meg azokkal a vékony, fehér valamikkel együtt... talán férgek? Fene tudja. Mivel eredendően egy kíváncsi kisdetektív bújt el bennem, tökéletes képkompozíciót véltem felfedezni. Ezúttal mérőszalagot is mellékeltem, hogy láthassák, nem túlzás, nem ámítás. Úgy tűnik, hogy a 6 nap óta teli kanálra emelt adag megtette a hatását! Kíváncsi vagyok, milyen hosszú lehet a bélrendszerem. Kirk Kapitány hangjával: 'Mennyi...még mennyi...tud belőlem...kijönni!' A 6 percig áztatott tea által csak sétálok, nem pedig futok a WC felé ébredés után fél órával. Eljött a tea és az alvás ideje.

colon cleansing colon cleansing colon cleansing

2006. március 30. - Nos, ma 5-ször székeltem, és ismét elmúltak a fejfájások, ami elég jó! Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyen sok lerakódás jön ki a belekből. Ma minden egyes alkalommal sok-sok hosszú, lerakódott bélsár jött ki! Ez kiváló, barátaim... az eredmények ugyanazok, mint más emberek ezreinél... még egy balfék a buszon!! És majdnem két hete még csak egy meglehetősen szkeptikus vásárló voltam! Elképesztő, hogy ebben a világban, ahol üres ígéretek és szomorú valóságok sokaságai vannak, van még egy olyan remek termék, amelyik tényleg azt teszi, amit mond!!! DrNatura, nyugodtan vállalhatják a pénzvisszafizetési garanciát, kizárt dolog, hogy valaha ezt ember vissza akarná küldeni. Kizárt dolog!! Elfelejtettem megemlíteni, hogy az utóbbi időben elég nehéz megőriznem a friss leheletet... valószínűleg a tisztítás miatt. Ma délután valami egészen érdekeset érzek a beleimben. Ja, és ezt hallgassák: ma az egyik székletem szinte csak csúszós nyálkából és fél centi széles, 4 centi hosszú féregdarabkákból állt. Igazából, nem vagyok biztos benne, hogy mi a fene lehetett az. Utánanézek a neten, hogy milyenek is a bélgiliszták és megerősítem. Vajon mi lesz legközelebb! Képzeljék csak el, fenéknyálka és bélgiliszták... a másik fehér hús!

2006. március 31.
- Semmi különös jelentenivaló. Sima reggeli székelés, ahogy annak lennie kell... barna volt, puha és lebegett. Ma kissé fáradt vagyok, mintha köd borítaná az agyamat. 3 órát szundítottam is, viszont semmiféle fejfájás nem volt!

2006. április 01. Ken frissítése:

"Megkezdtem a tisztítás harmadik hetét. Hetente küldtem Önöknek a beszámolókat, és teljesen el vagyok ragadtatva, hogy egy ajándék doboz Colonix rostot kaptam cserébe! Igazán kedves Önöktől, szeretném megköszönni ezt a figyelemre méltó gesztust. Le vagyok nyűgözve a tisztítástól, és csak elképzelni tudom, hogy a testemnek mennyire kedvére lehet. Bámulatos! Remélem használni fogják a beszámolóimat és a frissítéseket a honlapon, továbbá az a jó hírem, hogy a feleségem elkezdte a tisztítást és már a szüleim is tervezik!"

2006. április 07. Ken frissítése:

"Íme a Colonix tisztítóprogram harmadik hetéről a frissítésem! Még mindig le vagyok nyűgözve tőle. Van néhány újabb fényképem, és majd magamról is szeretnék mellékelni egy fotót. A heti frissítéseket a továbbiakban is fogom küldeni. Köszönöm, hogy feltették a beszámolómat a honlapra... 100%-os mértékben megnyertek engem a termékkel! :)

2006. április 04. - Most kezdődik a harmadik hét. Semmi különös nem történt ma, kicsit fáradtnak és ködösnek éreztem magam. Arra gondoltam, hogy 2 kanálra emelném az rostadagot. Holnap megkérdezem erről a DrNatura ügyfélszolgálatát. Normális székletek, egy kis lerakódással a bélből, de semmi extra.

2006. április 05. - Ébredés után fél órával mentem nagyvécézni. Iszonyatos bűz és néhány hosszabb darab béllerakódás (10-25 centisek). Boldog voltam, hogy a testemen kívül tudhatom őket! Most már nagyon érzékenyen reagálok az édességekre is. Azelőtt szinte sóvárogtam a cukor után, most pedig elég érzékenyen reagál a testem azáltal, hogy pihenőt kényszerít rám, vagy hirtelen nagyon elfáradok. Úgyhogy cukrot már csak minimális mértékben fogyasztok, de ha lehet, akkor inkább semennyit. Egy órával később ismét hívott a természet... barna, úszkált és elég sok volt belőle. Ma reggel a rost mix adagját két kanálnyira emeltem, majd fél liter vízzel öblítettem le!

2006. április 06. - A két kanálnyi adag megtette a hatását és már reggel kétszer mentem vécére... jó adag 30 centis lerakódás. A nap közepén harmadszorra is hívott a természet. Azt hiszem a megemelt rostadag miatt látok jóval több ürüléket a WC-ben! Egyébként húzós nap volt... fejfájás, kimerültség, 4 óra délutáni pihenés, ami után fejfájással és amolyan ködös érzéssel ébredtem. Megpróbálok több vizet inni, hátha segít valamit. Talán egy fájdalomcsillapítot is beveszek. A DrNatura céggel eddig minden ügyem tökéletesen zajlott! Remek segítséget kaptam és ugyancsak nagylelkűnek bizonyultak!

2006. április 06. - SZENTSÉGES ÉG! Hát egyáltalán nem csoda, hogy tegnap annyira ki voltam purcanva. Úgy látszik így reagál a testem, amikor egy nagyobb adag méregtől készül megszabadulni. DE MÉG MEKKORÁTÓL! Ez biztos rekordnak számít... bár nem hiszem, hogy be lehetne nevezni valamilyen állami bajnokságba. Igen, eljött a fényképezés ideje, és egészében körülbelül 1 méternyit számoltam össze! Ejha! Bizonyításképp lefotóztam. 100%-al jobban érzem magam és a ködös érzés is elmúlt! A szaga ismételten szörnyűséges volt, viszont utána a megkönnyebbülés annál inkább lenyűgöző! Én a kínai evőpálcikát ajánlom, ha valaki kutakodni szeretne a vécében... jobb tartani a távolságot, és okosan teszi, ha nem ér hozzá azokhoz a dolgokhoz. Valahogy nem akarom kézzel felemelni azt a valamit, erre jobb a gumikesztyű, vagy akár a jéghokis kapuskesztyű! A feleségem suliban van és a tanév végéig felfüggesztette a programot (az én tiltakozásom ellenére), így legalább nem kell állandóan egy baltimore-i dugóban rekedéstol félnie, ami végülis érthető. Mint kiderült, ő is a teára érzékenyebbek közé tartozik és jobban érzi magát, ha mindig van a közelben egy WC. Csak forgatom a szemeimet, de mi mást tehetnék... támogatom a döntését és bátorítom majd a suli végéig hátralevű szűk 6 hétben! Kíváncsi vagyok a súlyomra, úgyhogy hamarosan meg is mérem magam, mert a hasam sokkal laposabbnak érzodik, látszódik, és csodásan érzem magam! Ha a testem egy motor lenne, amely megtelt mindezzel a sok hulladékanyaggal, akkor a motor már régen besült volna! Kizártnak tartom, hogy a szervezet jól tudjon működni, amikor az alapjáratot is csak nagy nehezen tudja fenntartani, ugyanúgy, mint a motor esetében. Csodálkozom, hogy még mindig életben voltam azzal a sok energiarabló szennyel a testemben! Egy életre hű vásárló maradok!

colon cleansing colon cleansing

Esti frissítés: ismét egy HATALMAS mennyiségű birtokháborítótól szabadultam meg! Öregem, ez aztán tényleg egy lenyűgöző termék! Ma este kínai ételt és sushit mentünk vacsorázni, és jeges teát rendeltem!!! Amióta csak az eszemet tudom, mindig citromos kólát rendeltem az éttermekben. Most már taszítónak érzem a kóla vagy bármilyen más szénsavas üdítő gondolatát is!!! Rengeteg sushit ettem. Tele vagyok, de nem vagyok rosszul, mint azelőtt! Kicsit túlzásba vittem a sushival, de ez egy olyan hely volt, ahol annyit eszel, amennyit csak akarsz. Mi mást tehet ilyenkor egy férfi? Eljött a tea és a lefekvés ideje! Mellékelten küldöm a mai díjnyertes fotókat a vécébeli mészárlásról!"

Ken Wolfson., Reisterstown, MD, Mar 26, 2006

 

Itt olvashatja a legújabb Colonix beszámolókat!


Mondja el ismerősének

Segíthet-e ez az információ valakinek, aki fontos az Ön számára?

Kattintson ide, hogy elmondhassa ismerősének


Írja meg a tapasztalatát

Ön már egy elégedett DrNatura vásárló? Ossza meg másokkal is az élményeit!

Kattintson ide, hogy elküldhesse a beszámolóját





"Kapaszkodjatok meg!"


Az alábbi lenyűgöző képeket T. Brown küldte el nekünk 2006. június 24-én. A következőket írta:

"Kapaszkodjatok meg, ezek elég brutálisak lesznek! Szép színesek. Csak köszönni és köszönni tudom ezt a szuper terméket. Az égvilágon mindenkinek ajánlom! Én teljesen elégedett vagyok!"

colon cleanse

colon cleanse

colon cleanse


"3 hét alatt félelmetes eredmények"


Tremeka A. a következő beszámolót és képeket küldte nekünk 2006. május 28-án:

"2005. augusztusában kezdtem el használni a terméket és 3 hét alatt félelmetes eredményeket értem el. Nem táplálkoztam megfelelően, de az Önök terméke még így is működött. Bárcsak már korábban is megkaphatták volna mindezt, de akkoriban nem volt saját számítógépem, a munkahelyemről pedig nem akartam elküldeni. Most viszont itt vannak a képek, és szeretném megosztani más szkeptikusokkal is."

colon cleansing

colon cleansing


"A képgaléria rémálomszerű buzdítás volt!"


E.G. egy átlagos, egészséges 22 éves fiatal, aki természetesen nem várta, hogy ilyen dolgokat fog találni a mellékhelyiségben. A következő beszámolót és a képeket 2006. február 25-én kaptuk meg - csupán két és fél héttel a Colonix Program kezdete után.

"Üdvözletem. Két és fél hét telt el azóta, hogy elkezdtem a Colonix Programot. Rendkívül boldog vagyok az eddigi eredményektől és ezt szeretném másokkal is megosztani. 22 éves vagyok, és tudomásom szerint életem során legalább annyira egészséges voltam, mint egy átlagos amerikai fiatal. Igazából tehát nem volt semmi bajom, talán 18-tól 22 éves koromig egy kissé figyelmen kívül hagytam az egészségemet. Néha ettem gyorsétteremben, ugyanakkor viszont sportoltam. Fogyasztottam alkoholt és dohányoztam is, stb. Egy ideig tehát meglehetősen rossz étrenden éltem. Nem volt igazi rendszeressége, néha rengeteget ettem, néha pedig nem túl sokat. A súlyom is ennek megfelelően ingadozott.

Másfél évvel ezelőtt viszont elhatároztam, hogy tényleg egészséges akarok lenni. Abbahagytam a dohányzást és az ivást (leszámítva a főzést, és néha 1-1 pohár bort). Nem fogyasztottam többé kukoricaolajat vagy édesítőszert tartalmazó dolgokat, szénsavas üdítőt. Igyekeztem minél kevesebb cukrott bevinni, és azt is lehetőleg természetes formában. Kezdtem magam jobban és jobban érezni. A súlyom is kezdett nagyjából beállni, nem ingadozott többet. Én szabályoztam, hogy mit és mikor eszem. Az egyetlen probléma az volt, hogy még mindig kerestem valamit. Meg kellett találnom azt a következő lépést, amit a testem is sugallt nekem.

Az Interneten kutattam a természetes egészség témájában, amikor rátaláltam az Önök oldalára. Nem kellett sok hozzá, tudtam, hogy az Önök termékére van szükségem. Éreztem magamban a rothadást. A képgaléria rémálomszerű buzdítás volt! Valahogy tudtam, hogy az én székletem is úgy fog majd kinézni. Megrendeltem tehát a terméket és azonnal elkezdtem a programot. Nagyon jó volt, minden istenien finom volt, jobb, mint ahogy számítottam rá. (Egy ötlet: a rostot valamilyen természetes gyümölcslével szoktam elkeverni, így a por remekül eloszlik a folyadékban és az íze is csodás. Az almás a kedvencem.) Egy hetet vártam, hozzáteszem, meglehetősen türelmetlenül, aztán az egyik napon végre másképp nézett ki a székletem. Egy héttel azelőtt vettem egy gumikesztyut, hogy jól megvizsgálhassam a csodát. Hiszen, mikor lenne erre jobb alkalom?
Hadd mondjam el, hogy igaz. MIND IGAZ! A beszámolók és a képgaléria egyaránt, nem hazudtak az emberek! Gondoltam én is elküldök néhány fotót, ugyanis szeretnék segíteni az embereknek, hogy megtalálják az egészséges utat, és mi más lehetne meggyőzőbb, mint néhány ilyen fincsi kép. Még mindig hátra van majdnem két és fél hónap, és alig várom, hogy lássam, milyen tiszta lehetek.

colon detox

colon detox

Az egész élmény nagyon kifizetodő és inspiráló volt, és egészen felnyitotta a szemeimet. Komolyan. Az tetőtől talpig végig kell mennie az életén, és mi állhat hozzá közelebb, mint a teste? Egészségesebbnek érzem magam, jobban eszem és sokkal több energiám van. Minden nap és este várom a dolgot - az esti tea pedig imádnivaló. Szeretném megköszönni a DrNaturának, hogy ilyen minőségi termékeket és szolgáltatásokat biztosít. Valóban megváltoztatták az életemet! Nyugodtan tegyék fel a beszámolómat a honlapra, szeretnék segíteni másoknak, hogy segíthessenek magukon. Mindenki boldogabb lenne, és a Föld is egy sokkal jobb hely lenne, ha az emberek megállnának egy pillanatra és végigcsinálnák az Önök által nyújtott béltisztítást. Minden jót, még hallani fognak felőlem.

E. G.; 2006. február 25.

U. I.: Megfigyeltem, hogy reggel az első dolgom a WC (a teának köszönhetően), és ilyenkor az első széklet általában elég érdekesen szokott kinézni. Utána még egy-két alkalommal kell nagyvécézni, és meg tudom állapítani, hogy a vacsorám volt az! Sosem voltam ilyen izgatott, amikor az anyukámnak mesélhetek a mostani WC-élményekről. Még partnerem is van a dologban.

U. U. I.: Kérem, a kezdőbetűket leszámítva, a nevem és az e-mailem maradjon névtelen. Biztosan megértik. Köszönöm!"



Colonix Program

Toxinout Program

Colonix Rost
KleriTea
Paranil
Paranil Jr.
Toxinout
DetoxiGreen
Flora Protect


Natural Healing Today Award