Vélemények
-
"Ajánlom mindenkinek, aki esetleg még hezitál, hogy legalább egyszer próbálja ki a kúrát, adjon magának és a testének ennyi esélyt."
Hálám örök...
3 éve használom (évente egyszer megcsinálom) a Colonix háromlépcsős béltisztító programot.
Minden évben újra fellélegzik a testem az alapos tisztítókúra során és minden évben újra annyi minden távozik odabentről, aminek nem odabent van a helye, hogy én biztosan tudom, hogy amíg élek és lesz ez a termék, addig én biztosan használni fogom.
Minden évben távoznak el gumiszerű dolgok és bizony paraziták is belőlem. (Macskatartó vagyok) Mennyiségileg a legtöbb ilyen lerakódás értelemszerűen az első alkalommal távozott ezekből, hiszen több, mint 30 évet kellett várjon a testem erre a „belső takarításra”, mégis minden évben meglepődöm, hogy bizony egy év alatt is mennyi lerakódás felhalmozódik odabent. Épp most döntöttem el, hogy a rostot ezentúl önmagában is fogom fogyasztani, mert annyira jótékony hatású, hogy nem érdemes abbahagyni.
A használatakor az történik, hogy minden, ami bement, az utána ki is jön – persze csak azután, hogy a szervezet már kivonta belőle azt, amit fel akar és tud használni. Amikor pedig már egy jó ideje nem használom, akkor azt veszem észre, hogy a távozó salakanyag mennyisége mindig jelentősen kisebb, mint a bekerülő ételmennyiség. Mindenhol azt olvasom és az a logikus is, hogy kb. ahányszor eszünk, annyiszor kellene salakanyagnak távoznia is. Hát nálam ez normál esetben nem így történik, pedig eléggé igyekszem jól táplálkozni, mozogni stb. De mégis ez a helyzet. A rost fogyasztásával viszont azt érzem, hogy minden ilyen jellegű nehézségem egycsapásra megszűnik. És mindez mindenféle kellemetlenség, vagy nehézség nélkül, és anélkül, hogy bármi mást tennék, minthogy használom a programot. Ennek eredményeként könnyednek, egészségesnek érzem magam, és a hasam is szépen lement, úgyhogy ezt fent kell tartani. Köszönöm, hogy létrehozták és forgalmazzák ezt a terméket és ajánlom mindenkinek, aki esetleg még hezitál, hogy legalább egyszer próbálja ki a kúrát, adjon magának és a testének ennyi esélyt.
- Dénes Bernadett, Budapest, 2011 július 26.
-
"A Kleri tea nyugtató hatása pihentetővé tette az estéket és minden nap megkönnyítette az emésztésemet..."
Már gyerekkorom óta kísértett a székrekedés, annak minden problémájával és nyűgjével együtt. A hosszú évekig alkalmazott hashajtó készítményektől sajnos csak ellustultak a beleim és 'segítség' nélkül, magamtól, már a mellékhelyiség felé sem néztem. Tudtam, hogy ez a fajta segítség a szervezetemnek (és persze az emésztésemnek) nem jelenthet hosszú távú megoldást, így egyéb lehetőségek után néztem. Egy ismerősömtől hallottam a Colonix Programról és kis gondolkodás után belevágtam, ennyi év után nem volt mit veszítenem. Türelmesen vártam a hatását és reménykedtem, hogy nálam is valóra válhat mindaz, amit a sok pozitív beszámolóban olvastam. A második hónap hozta meg a változást, arra lettem figyelmes, hogy normalizálódik a székletem és napi rendszerességé vált az székelés. Az ürítés már nem okozott nehézségeket és a folyton jelentkező hasfájás is eltűnt. A Kleri teának köszönhetően a harmadik hónapban már szinte minden reggelemet a mellékhelyiségben kezdtem és a kúra alatt bekövetkezett 4,5 kilós fogyás több volt, mint amit a tisztítókúrától remélhettem. A Kleri tea nyugtató hatása pihentetővé tette az estéket és minden nap megkönnyítette az emésztésemet. A kúra óta több rostot fogyasztok és több vizet is iszom, így a Kleri teát elegendő alkalmanként használnom. Megtaláltam az igazi megoldást a problémámra, a Kleri tea azóta is nagy segítséget jelent nekem a mindennapokban.
- Turanitz Mária, Velence, 2011 július 05.
-
"A Colonix óta tudom csak igazán, hogy mi az a normális emésztés..."
Magam is évek óta küzdöttem a mindenki által jól ismert emésztési problémákkal (puffadás, székrekedés, olykor nehézkes emésztés), mígnem 2010 nyarán a Neten keresgélve rátaláltam a Colonix Programra. Tulajdonképpen már az első hónaptól kezdve beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A sok éven át fellépő igen kellemetlen migrén és hasfájás, a kúra második felére már csökkent, mondhatni teljesen elmúlt. A puffadásos tüneteim sajnos nehezebben múltak, így a javaslatoknak megfelelően, a Colonix program mellett elkezdtem a Flora Protect probiotikum szedését. Az első időszakban napi 3 kapszulát szedtem a probiotikumból, aminek a hónap végére lett érezhető hatása. Visszagondolva az egy évvel ezelőtti állapotomra, magam sem értem, miért nem gondoltam hamarabb a méregtelenítésre, nem kellett volna eddig várnom.....a Colonix óta tudom csak igazán, hogy mi az a normális emésztés és egészséges táplálkozás. A kúrának köszönhetően változtattam az étrendemen és a napi folyadékbevitelen, már nem jelent problémát a napi 2 liter víz elfogyasztása. A Colonix óta is szedem a probiotikumot, méghozzá kúraszerűen, minden harmadik hónapban táplálékkiegészítőként használom.
- Körmendi Katalin, Budapest, 2011 május 20.
-
"Emberek!!- van élet hasfájás nélkül is !!! Köszönöm!"
IBS-el küzdök évek óta. Végigcsináltam több teljes test tisztítást, aminek része volt a béltisztítás is. Az eredményük: semmi nem változott. A hasfájás megmaradt. Szkeptikusan olvastam a Colonix hirdetést, és mivel állandóan reménykedtem, hogy megtalálom problémámra a megoldást, megrendeltem. Túl vagyok az első hónapon.
Panaszaim már a második naptól megszűntek. Emberek!!- van élet hasfájás nélkül is !!! Köszönöm!
- Borbáth Rita, Heves, 2011 május 15.
-
"Évek óta nem éreztem magam olyan aktívnak és energikusnak, mint a kúrát követően."
Körülbelül másféle évvel ezelőtt használtam először a Colonix programot, majd azzal párhuzamosan a Toxinout programot. Különösebb emésztési problémám nem volt, elsősorban az általános rossz közérzet és fáradékonyság miatt döntöttem a méregtelenítés mellett. Évente több alkalommal is megbetegedtem, akár megfázás, akár influenza kíséretében. Idővel világossá vált, hogy immunerősítő készítményre vagy vitaminra van szükségem, így a Neten böngészve találtam rá a Drnatura honlapra. A honlapon leírtaknak megfelelően, először a béltisztítással kezdtem, majd a második hónaptól a vitaminokkal kiegészítve folytattam a kúrát. Éppen a tavaszi időszakban kezdtem el a programot, amikor az átlagosnál is nagyobb fáradtság és kimerültség kínzott. A kúra sikerességét igazolja számomra, hogy sem a méregtelenítés alatt sem pedig utána nem lettem beteg, sem fáradékony. Évek óta nem éreztem magam olyan aktívnak és energikusnak, mint a kúrát követően. Sok próbálgatás után, a Detoxigreent találtam az egyik legjobb immunerősítő vitaminnak, ezért azóta is (főként az őszi és téli időszakban) használom. A megfázás és a levertség, azóta is elkerült.
- Sárközi Zsuzsanna, Velence, 2011 február 17.
Több ezer közjegyző által hitelesített vélemény és elégedett ügyfél:
Válogasson a véleményekből témák szerint
- Allergia
- Béltisztítás, vastagbél
- Bőr, haj, pattanás
- Candida
- Egészséges táplálkozás
- Elhízás, túlsúly
- Emésztés, hasfájás, probiotikum
- Fáradtság, fáradékonyság, energia, vitalitás
- Fogyás, lapos has
- Gyomor, gyomorfájdalom
- Hasmenés
- Immunrendszer, immunerősítő
- Irritábilis bélszindróma
- Méregtelenítés, Máj méregtelenítés
- Migrén, Fejfájás
- Parazita, élősködő
- Puffadás, felfúvódás
- Rost, psyllium
- Székrekedés, szorulás
Kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal: ugyfelszolgalat@drnatura.hu (06) 1 700 8746(06) 21 252 4510 8.00-16.30 óra között

